>>> Paldesz Kornél alkotásai

A minap elmerengve feküdtem a réten, és néztem, hogy bárányfelhők sétálnak az égen. Gondoltam, mily vidám lehet, ha az ember rajtuk mezítláb mehet. Mit mehet! Szökken vagy ugrik, a felhők habjába bújik. Hát hamar ácsoltam egy létrát, s elkezdtem felfelé a sétát. Egész az égig másztam, míg az egyik kis felhő küszöbén nem álltam. Majd a sűrűjébe ugrottam, felpattanva, szaladtam, futottam. Porfelhő maradt csak utánam, ahogy örömömben ugráltam. Hop-hop, egész a széléig szökkentem, majd egy másik bárányfelhőre röppentem. Vidámságom az angyalok is látták, jó kedvükben örömtáncuk járták. Kacarászás lepte be az eget, körülöttem szálldostak a kis angyalgyerekek. Hop-hop, oly magasra ugrottam, hogy néha már a csillagok közt voltam. Mikor kobakom koppant, egy-egy csillagot arrébb is toltam. Ahogy így játszottam, estére a fáradtságtól el is álmosodtam. Leültem hát az egyik felhő peremére, kíváncsian a Földre lenézve. Millió embert ott láttam, s őket nagyon megsajnáltam. Majd az Isten lábához feküdtem, s csendben elszenderültem.
Álmomban a Földön jártam, s minden lélekben boldogságot láttam.